Beszámoló
KESZTHELY VÁROS 2010. évi
EGYÉNI SAKKBAJNOKSÁGÁRÓL
Keszthely Város 2010. évi Egyéni Sakkbajnoksága 2010. június 5-én, szombaton Keszthely Város Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódva került megrendezésre, a Helikon Kastélymúzeum Fehér tükörtermében.
A szervezők a verseny céljaként az alábbiakat tűzték ki:
- minél nagyobb tömegek sportolásba történő bevonása,
- a fiatalok szabadidejének hasznossá tétele,
- a sakkjáték népszerűsítése,
- versenylehetőség biztosítása a Keszthelyen és térségében élő, sakkszerető gyermekek és felnőttek részére,
- valamint „Keszthely Város 2010. évi Egyéni Sakkbajnoka” cím elnyerése.
A versenyt a házigazda, s egyben a verseny fővédnöke Dr. Czoma László a Helikon Kastélymúzeum igazgatója által tartott ünnepélyes megnyitó előzte meg, amelyen a versenyzőkön, hozzátartozókon és a nézőkön kívül, többek között részt vett Zemankovics Ferenc Keszthely Város Önkormányzat képviselője, a Jogi- és Ügyrendi Bizottság elnöke, valamint a szponzorok részéről Farkas Attila a Bajnokok Boltja tulajdonos-üzletvezetője és Czövek Imre a Hévízi Takarékszövetkezet elnöke is.
Az ünnepélyes megnyitó keretén belül a Sportkör vezetése által került köszöntésre: Pintérné Kovács Márta a Keszthelyi Spartacus Sportkör kiváló sakkversenyzője, női nemzetközi mester, korábban ötszörös Magyar Bajnok, valamint Ifjúsági Világ- és Európabajnoki ezüst és bronzérem tulajdonosa, aki a két hete befejeződött Magyar Női Sakkbajnokság döntőjén eredményesen szerepelve a 8. helyen végzett,valamint:
Dr. Czoma László a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, aki a közelmúltban rangos Állami kitüntetést vehetett át, az elmúlt negyedszázados kiemelkedő szakmai munkáját Forster Gyula díjjal ismerték el.
Az ünnepélyes megnyitót követően elkezdődött a küzdelem, amelyben Keszthely és térségében élő sakksportot kedvelő felnőttek és gyermekek mérték össze tudásukat, a bajnoki címért és a minél előkelőbb helyezésekért, az értékes díjakért.
A verseny lebonyolítása 9 fordulós svájci rendszerben történt, számítógépes párosítással, Misetáné Burján Anita versenybíráskodása mellett.
A reggel 9 órától délután 16 óráig tartó versenyen számos színvonalas játszmát valamint több fiatal kibontakozó tehetségét láthatta, csodálhatta a nézőközönség.
A verseny befejezését követően a díjakat Dr. Czoma László a Helikon Kastélymúzeum igazgatója nyújtotta át a győzteseknek és helyezetteknek.
A győztesek a bajnoki cím mellé egy kupát, míg a további helyezettek tárgyjutalmat vehettek át.
A versenyt a végig kiemelkedő teljesítményt nyújtó Horváth Imre, a Keszthelyi Spartacus versenyzője nyerte meg 7,5 ponttal, és így ő lett Keszthely Város 2010. évi Sakkbajnoka, aki így meg tudta ismételni tavalyi elsőségét, ugyanis Keszthely Város 2009. évi Sakkbajnoka is ő lett.
A további sorrend:
2. Lukács László 6,5 pont (Zalakaros),
3. Horváth Lajos 6,5 pont (Keszthely),
4. Esze Jenő 6,0 pont (Zalaszentgrót),
5. Rózsa Péter 6,0 pont (Keszthely),
6. Vass Csaba 5,0 pont (Zalaszentgrót),
7. Tar István 5,0 pont (Zalaszentgrót),
8. Suszter Zoltán 5,0 pont (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Női Sakkbajnoka
Pintérné Kovács Márta lett 6,5 ponttal, aki a versenyben Horváth Imre mögött a 2. helyen végzett, de mivel különdíjak is kiosztásra kerültek és nem fordulhatott elő díjhalmozódás, ezért csak egy díjat vehetett át.
A női mezőnyben került díjazásra:
2. Hegyvári Brigitta (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Senior I. Sakkbajnoka
Babits András (Keszthely) lett.
A további díjazottak:
2. Kóta István (Balatonberény),
3. Szalai István (Keszthely),
4. Török Gábor (Zalavár),
5. Enyingi Ferenc (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Senior II. Sakkbajnoka
Czövek Imre (Hévíz).
A további díjazottak:
2. Bézsenyi Ferenc (Keszthely),
3. Tóth Ferenc (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Ifjúsági Sakkbajnoka
Miseta Nóra (Balatonlelle),
itt a további sorrend:
2. Szabó Dániel (Zalakaros),
3. Parragi István (Zalaegerszeg),
4. Balla Gergő (Cserszegtomaj),
5. Kláminger Bence (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Serdülő Sakkbajnoka
Tóth Dániel (Kéthely),
további sorrend:
2. Kóbor Krisztián (Zalakaros),
3. Hegedüs András (Keszthely),
4. Hegedüs Botond (Keszthely),
5. Nyakas Levente (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Gyermek Sakkbajnoka
Kláminger Bálint (Keszthely),
további sorrend:
2. Csinyát Dominik (Zalakaros),
3. Tóth Gábor Kristóf (Cserszegtomaj),
4. Szabó Attila Gábor (Keszthely),
5. Varga Áron (Cserszegtomaj),
6. Németh Zsombor (Cserszegtomaj).
Keszthely Város 2010. évi Óvodás Sakkbajnoka
Salamon Zsigmond (Keszthely).
Keszthely Város 2010. évi Amatőr Sakkbajnoka
Csuri László (Hévíz).
A díjak és különdíjak átadását követően Dr. Czoma László a Helikon Kastélymúzeum igazgatója bezárta a versenyt.
Összegezve elmondható, hogy a verseny elérte a szervezők által kitűzött célokat, és rendkívül impozáns környezetben, jó hangulatú verseny zajlott le, amely méltó módon kapcsolódott Keszthely Város Napja rendezvénysorozatához, s emelte annak rangját, színvonalát, s amelyről mindenki kellemes emlékekkel távozhatott.
Keszthely, 2010. június 7. Doroszlai Erik
|